FŐOLDAL ADATMENTÉS ÁRAINK ELÉRHETŐSÉG
NC system data recovery

Bevizsgálás

Cégünknél a sérült adathordozók bevizsgálása alapvetően ingyenes.
Csupán két esetben fordulhat elő, hogy tőlünk számlát kap bevizsgálással kapcsolatosan, ezek pedig a következőek:

1, Ha Ön sürgősségi szolgáltatás keretében igényeli az eszköz bevizsgálását, hogy 24 órán belül válasszal szolgálhassunk.
Ebben az esetben a sürgősségi előleg beszámítható az árajánlatban szereplő árba, ha az ajánlatot követően az adatmentés megrendelésre kerül.

2, Ha az Ön eszköze és annak hibája indokoltan tisztaszobás bevizsgálásra szorul.
Ez az eljárás cégünknek is költségeket okoz a felhasznált speciális eszközök és környezet (tiszta-szoba) miatt.
Ebben az esetben a végső adatmentés árába szintén beszámítható a bevizsgálási előleg.

Bevizsgálási folyamat:

Első és egyben legfontosabb lépés a szerződésben feltüntetett hibajelenség leírásának áttanulmányozása, szükség esetén telefonon történő adategyeztetés a megrendelővel.
Ez a legfontosabb első lépés, ugyanis bizonyos hibák esetén az eszköz beindítása további károkat okozhat az adatokat hordozó rétegben, ha a rendellenes állapot lehetőségéről nem értesülünk előre, még időben.
Ha az ügyfél arról számol be, hogy a sérült winchester előzőleg ütést, mechanikai sokkot kapott, akkor a további károk keletkezését megelőzendően azonnal a tisztaszobás bevizsgálást fogjuk javasolni, hogy megállapíthassuk az eszköz képes-e egyáltalán a működéséhez szükséges belső feltételek kialakítására, műveletek elvégzésére.

Amennyiben ügyfelünk nem számol be mechanikai sokkról, vagy rendellenes hangokról, akkor a megbontás nélküli bevizsgálás útja is járható, amely ingyenes.

A normál, vagy szokásos bevizsgálás fő lépései a következőek:

1. A HDD elektronikájának műszeres kimérése, a rászerelt tárolók kiolvasása, logikai ellenőrzése, majd ezt követően egy speciális védőberendezésen keresztül történő élesztése a mechanikától eltávolítva, vagy másik, vele kompatibilis teszt-mechanikával összeépítve.

2. A mechanikában található preamp (fej-előerősítő) műszeres kimérése. (ez az elektronika nélkül csak részlegesen kivitelezhető megbontás nélkül.) Ha az nem mutat zárlatot vagy szakadást, valamint a gyári értékek között találhatóak a paraméterei, akkor újabb műszeres mérés következik, de már a működő elektronikával együtt.
Itt pozícióba állást, valamint jelerősséget, zajszintet is lehet mérni.

3. Azon eszközöket, amik hibáit az első két pontban felsoroltak alatt nem sikerült egyértelműen kideríteni, diagnosztikai programoknak vetjük alá, amik az elektronika runtime információit és a SMART értékeket is kiolvassák, "SEEK" és "READ" valamint "READ AND COMPARE" teszteket végeznek az eszközön.
Ezek segítségével sok esetben korábbi rendellenességeket is fel lehet deríteni.

Tisztaszobás bevizsgálás:

Ha vélhetően a mechanika rendellenes állapotban van, akkor a tisztaszobás bevizsgálás keretében a következő lépéseket tesszük:

1. Tisztaszobában (teljesen pormentes helyiségben) a sérült HDD-t szétszereljük, eltávolítjuk az elektronikáját, majd a fedőlapját.

2. Ezek után mikroszkóppal és egyéb speciális optikai eszközökkel a szükséges mértékben kinagyítva ellenőrizzük a lemezek felületét, a fejek épségét, a fejeket tartó igen finom és pontos rugók állapotát, alakját, valamint a mechanika szögleteit, hogy nincs-e benne az adathordozó rétegből kihullott porszemcse.

3. Ha a művelet során nem tapasztalunk rendellenességet, akkor műszeres méréssel a fejeket egyesével kimérjük, esetleg nem szakadt-e valamelyik, valamint hogy a preamp fej felöli bemenetei nem mutatnak-e rendellenes értékeket.


A szolgáltatás némely esetekben díjkötelesek, árainkat itt találhatják meg érdeklődőink:

Adatmentési árlista
Az oldalon szereplő logók a gyártók tulajdonát képezik, minden jog fenntartva. © 2003-2010 NC-Systems Hungary Kft..